2010. május 12., szerda

Két fellépés egy napon, taroltak a Pacsirták Tiszatenyőn és Mezőtúron

2010. május 8-án Tiszatenyőn és Mezőtúron adott koncertet szép számú közönség előtt. A szombat délelőtt a tiszatenyői I. Vándorló Bográcsok Találkozóján kezdődött. A lányok Szatmári dalokkal csaltak vidám perceket a tenyői közönség arcára. Sugárzó produkciójukat vastaps kísérte és e miatt már megérte elmenni erre a fesztiválra. Itt még nem volt vége a munkának. Mivel a lányok az Annaházi Tánccsoport zenei kíséretét biztosítják már több éve, így barátaikkal a Lókötők Citerazenekarral kiegészülve egy igazi szatmári táncházat varázsoltak a népes közönség elé. Remek fellépés volt.

A másik fellépés Mezőtúron, a Magyarok Vásárán volt. Nagyszámú közönség gyűlt össze a város sétálóutcájában a Pacsirták, a Lókötők és az Annaházi Tánccsoport közel 1 órás produkciójára. A lányok kezdték a sort. Egy igazán pörgős Nyírségi dalcsokrot, majd Szatmári táncnótákat játszottak a szép számú közönségnek, akik vastapssal jutalmazták nagyszerű produkciójukat. A fegyverneki néptáncosok Kalotaszegi táncai is nagy sikert aratot, majd a Lókötők produkciója is remekül sikerült, vastaps fogadta a mezőtúri bandát! Mezőtúron sem maradt el a közös zenélés, ami elvarázsolta a kilátogatókat. Közel 20 citerás egyszerre kísérte az Annaházi Tánccsoportot, akik még egy ráadás friss csárdással is megajándékozták a közönséget. A rendezvény nagyszerű volt és örülünk, hogy részt vehettünk benne. 

Az Annaházi Tánccsoport
fotó: Szoljon.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése